Légy te is földbirtokos!

A küldetésem az, hogy átsegítsem 25 év tapasztalatával azokat a befektetőket a földtörvény nehézségein, akik kiemelkedő profitot hozó termőföld portfóliót akarnak felépíteni, vagy a meglévő birtokukkal nem tudnak profitot elérni.

Honnan jöttem és hová jutottam el földbirtokosként?

Szüleim 1983 óta vállalkozók. Én 9 éves koromtól vállalkozó családban nőttem fel. Családunk vállalkozásában a változást számomra a termőföld hozta el. A testvérem elköltözött az USA-ba, és a szüleim nem szerették volna, hogy kövessem a példáját. Nem tudták, hogy tartsanak itthon. Ötletek voltak, autó stb., de egyik sem az én ötletem volt. Kollégistaként az egyik pénteki napon hazaérve a családi beszélgetésen megkértem szüleimet, hogy vegyünk földet, mert szeretnék vadászni! Apám, mint aki nem is hallotta a kérésemet, csak magában örült, hogy meg van, ami miatt nem fogok már elmenni Magyarországról.

1994-et írunk. A kárpótlás és a tagi részarány kiadás jó része megtörtént a településeken. Még ebben az évben megvettek szüleim a nevemre 230 hektár erdőt, és 1997 márciusától lehetőségem nyílt a helyi vadásztársaságban elkezdeni vadászni is. Nagy jelentősége van ennek, mivel ha a vadász közösség nem ennyire zárt és elutasító, lehet, hogy nem tudnám e sorokat leírni. Egy hevesebb beszélgetés után úgy döntöttünk édesapámmal, hogy az összes földet megvesszük, ami eladó lesz a vadászterületen.

,Miközben csitultak lelkünkben a hullámok, és hideg fejjel kezdtünk gondolkozni rájöttünk, hogy ez egy nagyon jó, biztos üzlet. A föld mindennek az alapja! Első időkben vettünk mindent, amit eladtak, majd stratégiákat állítottunk fel és emellett körzeteket jelöltünk ki a fontosságuk szerint. Vigyáztunk arra is, hogy a hírünk fizetés terén makulátlan legyen, és kétség se merüljön fel, hogy mi adjuk a legjobb árat a termőföld piacon. Egy idő után szüleim látták, hogy ez minden üzletünknél jobban érdekel. Szereztem négy diplomát a témában a pénzügyi – közgazdasági mellé, hogy értsek is ahhoz, amit vásárolok, és amink van. Jelenleg a cél 800 hektár, amitől már nem vagyunk messze.

Sokan kérdezik, hogy miért csinálom városi ember létemre! Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy szeretem, mint a feleségem, és gyerekeimet is. Azt szeretném, ha a tőkebefektetők rájönnének, hogy nem csak az épített környezetben van profit, hanem a természetben is. Megfogható és számszerűsíthető! Mást ne mondjak, a legegyszerűbbet: az EU-s támogatások. Kívánom, hogy senkinek ne legyen bonyolultabb és kisebb hozamot hozó befektetése, mint nekem a termőföld!

Szeretnéd, ha segítenék eljutni oda, ahová magadtól talán sosem jutnál el?

Van befektetni való pénzed, de nem bízol a lakhatást szolgáló ingatlanokban!
Van ingatlan befektetésed, de nem hozza már az elvárt hozamot!
Az ingatlanod bérlőivel meguntad a havi szintű “pénzbehajtást”!
Nem szereted a kötöttségeket, és vágysz egy vidéki birtokra, ahol feltöltődhetsz, miközben pénzt termel neked!

Gyere el hozzám online egy 3×1 órás konzultációra, és garantálom, hogy a 3. alkalom végén kezedben lesz a pontos akcióterv!

Ha úgy érzed, először inkább ismerkednél a témával, iratkozz fel ingyenes oktató hírlevelemre, ahol lépésről lépésre mélyülhetsz el a földvásárlás rejtelmeiben. Emellett egy Ebook-al is megleplek!